Kövess minket Facebook-on

Rólunk

Üdvözöljük a Betterware-nál, ennél a nagymúltú, brit gyökerekkel rendelkező nemzetközi vállalatnál.

A céget 1928-ban Kelet- Londonban alapította Albert Edward Clark és Edward Ernest Willis Betterwear néven. A közvetlen eladási forma, ahogy a háztartási eszközöket és készülékeket értékesítették nagy sikert hozott.

Az üzlet annyira sikeres lett, hogy a 30-as évek elején Romfordban gyárat nyitottak.  A termékskála bővült, a cég nevét Betterware-ra változtatták, hogy hangsúlyozzák a sokszínűségüket.

A Betterware nagyon gyorsan jelentős helyet foglalt el azon vállalatok között amelyek közvetlen értékesítéssel foglalkoztak. A 60-as évek dinamikus növekedést hozott az értékesítésben, és a Betterware cég a hat vezető háztartási cég közé emelkedett.

A 80-as években megnyitották hálózatukat Franciaországban és Spanyolországban, Németországba és Ausztriában. A külföldi értékesítés kétszeresen, majd hamarosan háromszorosan meghaladta a Brit értékesítési mutatókat. Az új katalógusok, a külföldi terjeszkedés, a nagyobb értékesítés új befektetési lehetőségeket hozott.

A  90-es években a cég részvényeinek értéke olyan rohamosan nőtt, hogy a Financial Times szerint a top 500 vállalat közé került be.
Jelenleg a Betterware egy modern cég, erős piaci pozícióval. Termékeink kiváló hírnévvel rendelkeznek, és folyamatosan új ötleteket és megoldásokat biztosít az egész család számára.

A Betterware képviselői 7 millió ügyfelet látnak el termékeinkkel Európában, Közép-Amerikában, Ausztráliában és Ázsiában.

2007

A cég elkezdi működését Lengyelországban. Ma már a háztartási termékek mellett, étrend-kiegészítőkkel, wellness- és szépségápolási termékekkel is állan a vásárlók rendelkezésére. (Blue Nature)

2013

A Cseh köztársaságban is elindul a cég, és látványosan meghódítja a cseh piacot. A gazdag protfólió a cseh közösség nagy elismerésével találkozik.

2014

A cseh piac dinamikus fejlősége, természetesen átirányítja a Betterware tevékenységét Szlovákiába.

2016

A Betterware megkezdi tevékenységét Magyarországon. És ez még nem az utolsó állomás….

Értékeink, küldetésünk

Célunk az, hogy javítsuk a családi élet minőségét. Ötleteket adjunk egy jobban, könnyebben működő háztartásra.
Képviselőinknek segítünk elérni az anyagi függetlenséget és szakmai fejlődésüket biztosítjuk.

Ügyfeleink

Hisszük, hogy megkönnyítjük ügyfeleinknek a házimunkát, az otthoni teendőket, segítünk abban, hogy életük kényelmesebb legyen, több időt tölthessenek a családdal, barátokkal.
A Betterware évente kb. 400 féle új terméket dob piacra.

Képviselőink

Esélyt szeretnénk adni bárkinek, aki szeretné fejleszteni képességeit, és törekszik arra, hogy javítson az életminőségén. A Betterware marketing terv lehetővé teszi, hogy gyorsan és dinamikusan fejlessze a saját üzletét, kockázat, erőfeszítések és befektetési alapok nélkül.

Mi az MLM?

Üzleti elemzők szerint, a közvetlen értékesítés különösen a multi-level marketing (MLM) az egyik legdinamikusabban fejlődő iparág. Ez a tendencia folytatódni fog. Bár a világon már több, mint 200 éves hagyománya van.( Az első termék közvetlen értékesítésben 1768-ben került eladásra).

Magyarországon ez az üzletág az 1990-es évektől vált ismertté. Minden évben egyre több az ügyfelek száma akik ezt a vásárlási módot választották, és akik a közvetlen értékesítésben pályafutását megkezdi. És ez nem is csoda! Az MLM egy esélyegyenlőséget biztosító üzlet, akit ilyen munka érdekel szabadságra, függetlenséges, személyes fejlődésre vágyik, szakmai és anyagi sikereket szeretne elérni.

Itt nem számít, hogy hány éves, vagy mi a végzettsége, van e szakmai tapasztalata, van e családja, gyereke….. Az is lényegtelen, hogy képes-e eladni. Az a lényeg, hogy a termékeket használja és ajánlani fogja ismerőseinek. Az ajánlás a legjobb értékesítési technika.

A közvetlen értékesítés előnyös az ügyfelek számára is. El lehet kerülni a hagyományos kereskedésre jellemző dolgokat (nagykereskedő  raktár- kiskereskedő vagy más közvetítők).A közvetlen értékesítésű cégek jó áron, jó minőséggel, magas árrés nélkül árulhatják termékeiket.

Használja Ön! Használja Vásárlója! Egyszerű!